
Az 54. alkalommal megrendezett zenei fesztiválon idén is az Országos Mentőszolgálat látta el a rendezvény egészségügyi biztosítását. 3 mentőegységgel (1 rohamkocsival, 1 esetkocsival, 1 mentőgépkocsival), 1 fő mentőápoló/mentőtechnikus gyalogőrrel és egy egészségügyi sátorral vigyáztuk a résztvevőket. Erre szükség is volt, hiszen 62 dokumentált betegellátást végeztünk. 10 esetben kellett ellátás után mentővel intézetbe küldeni a betegeket, melyek közül négyen kiskorúak voltak. Az összes ellátott közül 15 fő kiskorú volt. Ahogy a korábbi években, így most is az alkohol miatt volt a legtöbb ellátás. Volt olyan akit egymást követő 2 éjszaka is el kellett látnunk, sőt intézetbe is kellett szállítani az állapota miatt. Sok esetben fejfájás és ájulás volt a panasz, azonban előfordult szívritmuszavar, különféle sérülések és görcsroham is.